Nem vagyok politikus. Nem vagyok kormánypárti. Nem vagyok ellenzéki sem.
De vagyok: átlagpolgár, akinek néha(?) ez-az csípi a szemét. Volt egy korábbi blogom, máshol, de nehézkes volt a kezelése. Később elég rendszeresen raktam fel linkeket a facebook oldalamra, saját kommentjeim kíséretében. Ennek volt pár következménye:
- Egyesek lájkolták (minő meglepetés...)
- Volt, aki meggyanúsított hogy ellenzéki vagyok, mert elsősorban a kormánypártot kommentálom, velük vagyok elégedetlen. (Arra a felvetésre, hogy az ellenzéket is meglehetősen kritikusan szemlélem, csak épp nekik mostanság kevesebb kommentálásra érett dolguk van, nem írt választ.)
- Volt valaki, aki egy, a miniszterelnököt kritikusan bemutató fotósorozat kommenjei után azt állította, hogy aggitációra használom a facebook-ot, majd törölt az ismerősei közül. (Az illető fideszes alpolgármester volt valaha, valahol, gondolom a kicsi lelke nem vette jónéven, hogy a vezérén humorizálok. Vagy ki tudja... Talán attól félt, hogy ha párt- és elvtársai látják, hogy ilyen ember van az ismerősei között, kirakják a jól tejelő, zsíros állásából, ahová nem mellesleg megfelelő végzettség nélkül került. Bár az is igaz, nem kötelező, hogy egy igazgató szakirányú végzettséggel rendelkezzen.) Persze, fennáll az a lehetőség a facebook-on, hogy valakinek az üzenőfalas mizériáit letiltsuk, de ezek szerint ez nem volt elég.
- Volt olyan is (nem is egy), aki személyes beszélgetés közben megjegyezte, hogy olvassa a bejegyzéseimet, egyet is ért többségükkel, de nem meri még "lájkolni" sem, mert közalkalmazottként félti az állását.
Ilyen világot élünk...
Meggyőződésem, hogy ebben az országban addig nem lesz rend, amíg az összes mai politikust -pártállástól függetlenül- ki nem ebrudaljuk a közéletből.
